Magyarországon 2015 novemberében indult el a Nyugtalotto nyereményjáték, és december 21-én tartjuk az első nagyobb sorsolást (nettó 1.250.000 forint és 2 db iPhone 6 okostelefon). A Nyugtalotto külföldön, már több országban is hódít. Keleti szomszédunk, Románia - például - már hónapok óta nyugtalottozik.
A romániai Nyugtalotto
Romániában idén április 13-án volt az első nyugtalottó sorsolás, melynek nyereményalapja egymillió lej volt. Ez az összeg magasabb, mint a magyarországi Nyugtalotto első sorsoláson megnyerhető nettó 1.250.000 forint, de Romániában a szabályok is teljesen mások. Míg Nálunk, egyetlen nyugtával meg lehet nyerni a fődíjat, Romániában az 1 millió lej, egy nyereményalap, amit sok-sok győztes között osztanak ki. Így senki nem nyerhet 1.250.000 forintnak megfelelő lejt.
Hogy működik a romániai Nyugtalotto?
A sorsolás két lépésben történik: előbb kihúznak egymás után három, 0 és 9 közötti számjegyet. Ezek együtt egy 1 és 999 lej közötti számot alkotnak (a 0, 0, 2 számsor például a 2-es számot). Ezt követően kihúznak egy dátumot az előző hónapból. Az a nyugta a nyerő, amelyen a kisorsolt összeg és dátum szerepel.
Tehát ha az első sorsoláson, április 13-án kihúzták például a március 25-i dátumot és a 245-ös számot, akkor az összes, március 25-én kiállított, 245 lej lekerekített összegű nyugta pénzt ér. Attól függ, hogy mennyit, hogy az adott napon, hány darab 245 lejes számlát állítottak ki. Ha éppen 100 000-et, akkor egy nyugta csak 10 lejt ér ami néhány száz forint.
Nyugtalotto: Portugáliától Tajvanig mások a szabályok
Európában Szlovákia, Portugália és Málta egy éve, Görögország pedig tavaly decembertől vezette be a Nyugtalottot. Néhány dél-amerikai országban (Argentínában, Brazíliában, Kolumbiában, Paraguayban és Puerto Ricóban), illetve Tajvanban pedig már jó ideje játsszák. Portugáliában kisorsolnak évente 60 autót a nyertes nyugtalottozók között. Máltán postán kell beküldeni a nyugtákat a tulajdonos adataival, a nyeremény a nyugta értékének százszorosa mindössze.
Extra nyereménysorsolás a Nyugtalotton!
A Nyugtalotto csapata úgy gondolta még érdekesebbé teszi a játékot egy extra sorsolás beiktatásával!
Az extra sorsolában részt vesz minden 2015. december 11. 8:00 és 2015. december 17. 24:00 között feltöltött nyugta (Ezen nyugták természetesen részt vesznek a 2015. december 21 - i sorsoláson is!). Tehát még jobban megéri feltölteni nyugtáitokat, mert esélyetek van megnyerni az 5 db Thomas Sabo ajándékcsomag egyikét a Silver Islands jóvoltából.
A csomag a következőket tartalmazza: Thomas Sabo Karma Beads karkötő (925 sterling silver) + Thomas Sabo Karma Beads gyöngy + Thomas Sabo exkluzív 2016-os naptár
Kövess minket Facebookon és légy mindig naprakész híreinkkel kapcsolatban!
Ne feledd már egy nyugta is lehet nyerő!
Nyugtalotto csapata